2. fejezet

Sziasztok!

Megint nem bírtam magammal és vasárnap előtt hoztam részt, remélem nem bánjátok. Egyébként lehet vasárnap nem is tudok hozni újat, mert koleszos vagyok és be kell költöznöm, meg évnyitó is lesz, de igyekszem. 

xx

2. fejezet

*Lena Elisabeth Peazer*

Reggel rettenetes fejfájással keltem egy fürdőkádban (?). Teljesen kiesett az este, abban sem voltam biztos, hogy otthon vagyok. A tükör be volt törve, az összes parfüm a földön volt, és a 70%-a szintén szilánkosra tört... Egyedül voltam a helyiségben, ahol a drága parfümök erős egyvelege keveredett a cefre szaggal. Csak egy férfi ing volt rajtam, biztos más is volt itt... Ahogy belenéztem a törött tükörbe észrevettem, hogy egy vágás van az arcomon. Jézus, Atya Úristen... Mi a fene történhetett?!

Kicsoszogtam a nappaliba, de bár ne tettem volna... Körülbelül 7-en feküdtek szanaszét a tágas térben chips, fű és üvegszilánkok közt. Asszem kéne hívnom egy takarító céget...

Miután tárcsáztam az ügynökséget a másnapos, vagy még részeg -nem tudtam eldönteni- társaságot kiűztem a házunkból. Jonathant és Ritat keresgéltem mindenhol, és a felfedezőtúrám során még 13 további személlyel találkoztam, akik nem épp ide tartoztak. Ritat egy vodkás üveggel a kezében, félálomban találtam meg a gardróbomban.

-Jó reggelt, napsugaram! -nevettem el magam a látványán.

-Kabbe! -forgatta meg a szemét- Van kávé?

-Most keltem, csinálj magadnak. Nem láttad Jonathant?

-Nem emlékszel? -kerekedett el szeme.

-Öö... Nem?!

-Bemondtad a mikrofonba mit művelt az anyja.

-Bazdmeg... -szisszentem fel és kirohantam.

Lefutottam a nappaliba, felkaptam a telefonom és már hívtam is Jonathant, de kinyomta... Mi más tett volna?! Azért hagytam egy hangüzenetet, de nyilván nem fogja lehallgatni... Úristen, mennyire ostoba vagyok!

-Lena Elisabeth Peazer! -ordította valaki torkaszakadtából a nevem, mire megfordultam.

-Szia apa... -intettem neki kínosan.

-Te mégis mit képzelsz magadról?! Nem elég, hogy bulit szervezel a távollétemben, az engedélyem nélkül, de még Mr. Smith-t is lejáratod! Hozzáteszem olyan állapotban, amilyet még nem láttam! Mi az Isten ütött beléd?! A húgodat is kitúrtad! Füveztél, ittál, a hajadból ítélve szexeltél is! Mit művelsz? -kiabált velem.

Még soha életemben nem láttam ilyennek. Igen, tudom, hogy kicsit túlléptem a határokat, de ennyire nem kéne kikelnie magából. Nem mertem megszólalni. Jobbnak láttam, ha megbánóan fixíroztam a földet, míg ott nem hagyott. Igazából nem érdekel se az, hogy mekkora kupi van, se az, hogy apa kiakadt. Az egyetlen dolog, ami érdekelt az Jonathan...

-Egyébként a Smith-családnak annyi, remélem felfogtad. Jonathan a két szülő közt fog őrlődni, az anyja valószínűleg hajléktalan lesz, az apja meg sosem lesz szenátor. Gratulálok! Ezt -mutatott körbe- pedig takarítsd fel! -most már nem kiabált, hanem hivatalos volt, ami sokkal rosszabb.

***

-El sem hiszem, hogy belementem... -hitetlenkedett Jonathan.

-Figyelj... Tudom, hogy elszúrtam, hogy tönkretettem mindent, de hidd el, hogy nagyon sajnálom! Soha életemben nem voltam még olyan állapotban, mint akkor! Nem tudom mi ütött belém... Kérlek ne haragudj rám! -magyaráztam elmélyülten, könnyes szemekkel.

-Nem tudod mit tettél. -mondta szárazon.

-Sejtem... De ennyi év barátságot nem cseszhettem el, kérlek mondd, hogy nem! Mondd, hogy ezen is túl leszünk! Segítek akármiben!

-Nem tudom, Lena. Ezúttal túllőttél a célon.

-Sajnálom. -csordult le egy könnycsepp arcomon.

-Ne sírj. Már úgyis mindegy, elválnak, legalább barátaim legyenek... -mosolygott rám és megszorította a kezem.

Kicsit még beszélgettünk, aztán elment. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nincs harag. Tudom mekkora hülyeséget csináltam, csak arra nem emlékszem miért. Mi van, ha elrontottam még valamit?! Istenem... -gondolataimat apa szakította félbe.

-Beszélnünk kell. -üt le mellém.

-Tudod... Vicces, hogy te mindig csak akkor akarsz velem beszélni, ha van miért lecseszned.

-Kijátszhatod a rossz apa kártyát, de ebben az esetben nem hat meg. Amit műveltél... nem tudom hová tenni. Mi történt veled? Régen nem ilyen voltál.

-Változtak a körülmények. 

-Mindig ezt mondod. Tudom, hogy keménykezűséggel semmit nem fogok megoldani. Még mindig énekelni akarsz?

-Úristen apa! Igen, persze! Tudod, hogy ez az álmom! -pattantam fel csillogó szemekkel.

-Állj, állj, állj! Még nem mondtam végig! -csitított- Szóval. Van egy együttes az ügynökségnél, akik előzenekart keresnek. Tehát; nem azt énekelsz, amit akarsz, másoktól fogsz függni és nem maradhatsz Los Angeles-ben! -mondta tárgyilagosan.

-Mi van?! Los Angeles a zeneipar központja, és a barátaim is itt vannak! És én nem fogok mások kedve szerint viselkedni, meg énekelgetni! Apa ne csináld már, egyedül akarok karriert! -akadtam ki.

-Az álmokért meg kell küzdeni. Tanuld meg a kis dolgokat is értékelni, és rád fér, hogy megtanulj alkalmazkodni! Nincs vita, oda mész! Már az iskolával is beszéltem, küldenek magántanárt a turnéra, és ha csak egyszer is balhét csinálsz bentlakásos iskolába foglak küldeni! 

-Ne próbálj megzsarolni. Nem a tetves ügyfeled vagyok! Te is tudod, hogy nem irányíthatsz.

-A te döntésed, de ebben az előzenekari dologban nagy lehetőségek vannak. Holnap találkozol az ügyfelekkel. Jó éjszakát! -adott egy puszit a hajamra és lelépett.

Szokásához híven nem hallgat végig, csak eldönt mindent helyettem. Hogy gondolta, hogy majd én valami senkiházi előadó előtt fogok fellépni?! Ő is pontosan tudja, hogy nem bírom, ha nem én vagyok a középpontban. Az meg, hogy másoktól függök és azt csinálom, amit mondanak, kész röhej... Mindig is lenéztem az olyanokat, akik másokon kapaszkodnak fel a sikerért, és most ilyen leszek?! Bár ez még mindig elfogadhatóbb, mint a magániskola. És mi lesz a barátaimmal?! Hagyjak itt csapot-papot és üljek fel az első repülőre egy teljesen ismeretlen nővel?! Honnan veszem, hogy nő? Tuti pasi. És ha jól néz ki, akkor tudom apát idegesíteni... De attól függetlenül még nem akarok elmenni! Gyűlölök élni!