4. fejezet

Sziasztok!

A beígért rész meg is érkezett, de van egy rossz hírem. Jövő hétvégén nem hiszem, hogy tudok újat hozni, hét közben meg pláne nem, úgyhogy majd csak két hét múlva érkezik a következő.

Ne haragudjatok, jó olvasást xx

4. fejezet

*Lena Elisabeth Peazer*

A srácok viszonylag nyugodtan üldögéltek és nézelődtek. Fogalmam sincs hogy hívják őket, de borzasztóan irritáló az összes. A tipikus ha-nem-lenne-hajam-nem-néznék-ki-jól-srácok, és a stílusuk se túl eredeti, a számaikat meg hagyjuk is... El sem hiszem apám milyen ördögi tud lenni... volt kitől örökölnöm. 

Felléptem az emelvényre, s már indultak is az ismerős akkordok. Lana Del Rey-t énekeltem. Nem hiszem, hogy a fiúk ízlésének megfelelne. Talán ha nem tetszem nekik, akkor nem kell velük dolgoznom és akkor apa nem küldhet magánsuliba, mert nem az én döntésem volt. Zsenialitásom már az eget súrolja.

Miután vége lett a dalnak gyér taps töltötte be a hatalmas nappalit. Nem tudtam eldönteni, hogy azért hallatszik ilyen halknak, mert nem voltam jó, vagy mert kevés néző volt.

-Szia, mi vagyunk a One Direction! -jött oda hozzám egy göndör srác- Nyilván nagy rajongónk vagy -vigyorgott a pofámba.

-Hali, Lena! -intettem esetlenül- Nem vagyok a rajongótok -köptem oda és ott hagytam őket.

Kimentem a konyhába és a kristályüvegből egy jókora pohár whisky-t töltöttem magamnak. Azt hittem nem jönnek utána, de nem lett igazam. Levakarhatatlan banda...

-Igen?! -fordultam hátra.

-Be sem mutatkoztunk. -értetlenkedett az egyik.

-De. Ti vagytok a One Direction, én meg Lena. Vagy ezt hogy hívják Angliába?

-Vegyél vissza! -szólt rám apa, aki végig nézte az egész jelenetet- Bocsánat uraim, elég csípős nyelve van. Londonban ilyenkor elég szar idő van... -célozgatott sziszegve, mire megforgattam a szemem.

-Menjünk ki a nappaliba -erőltettem egy mosolyt magamra.

Leültünk a kanapéra, majd a fiúk már is egymást túlkiabálva próbáltak mesélni magukról. Ha akartam volna se tudtam volna megérteni mit magyaráznak, ezért inkább leállítottam őket. Ha már úgyis velük kell lennem, akkor legalább normálisan tudjunk kommunikálni.

-Ennek így semmi értelme. Kezdem én a bemutatkozást, aztán menjünk sorba, oké? -kérdeztem, majd hevesen bólogatni kezdtek- Szóval, Lena Elisabeth Peazer vagyok, 16 éves, és itt lakok apámmal és a húgommal. Anyám meghalt, ezért apám folyton Victoria's Secret modelleket kurogat. Ja, és ki nem állhatom a zenéteket. Ti jöttök. -mosolyodtam el angyalian.

Természetesen egyik sem mert megszólalni. Csodáltam is volna, ha még be akarnának mutatkozni. Nagyjából két percig ültek velem szemben teljes csöndben, ledöbbenve, aztán egy nagydarab pasas elvitte őket. Sajnos a nem-fogok-tetszeni-nekik-tervem nem jött össze, holnap délután 3-kor indul a gépünk.

*Harold Edward Styles*

-Hogy ez mekkora egy picsa... -bosszankodott a kocsiban Zayn- Mindegy, egyszer jó lesz megdugni -röhögte el magát, és csatlakoztak hozzá a többiek is.

-Normális vagy?! -néztem rá.

-Most mi bajod? -értetlenkedett.

-Meghalt az anyja! Az apja elhanyagolja! Szerinted mégis mi a faszért lett ilyen?! -emeltem fel a hangom.

-Nyugodj le, Styles. Ez csak egy ribanc, akinek mindent megad az apja és éppen talált kifogást a viselkedésére. Ne mondd, hogy te nem használnád ki! -vágott vissza.

-Komolyan rád sem ismerek Harry -lökött meg Louis- Sosem gondolkodtál azon, hogy egy csaj miért olyan, amilyen, csak megdöntötted.

Az út hátralevő részében még mindig Lena, és a megkaparintási terv volt a téma, de én inkább zenét hallgattam. Nem akartam hallani, ahogy Zayn és a többiek ecsetelik hogyan fektetnék meg. Bár azért nekem is lennének elképzeléseim...

Nem tudom mi van velem, igaza van a többieknek, sosem gondolkoztam ilyeneken. Talán azért mert látom benne a kihívást, vagy mert tudom, hogy a főnököm lánya... Na mindegy, inkább nem gondolkozok ilyenen, hiszen ott van nekem Katie.

***

-Hello! -intett nekünk Lena, mire mindenki visszaköszönt, de ő otthagyott minket.

-Hé, várj meg! -futottam utána.

-Mondd -lökte oda, de közben rám sem nézett.

-Hát csak gondoltam ülhetnél mellém a repülőn... -mosolyogtam rá.

-Egyedül szeretnék, bocs.

-Ö... Semmi gond... -mosolyodtam el kínosan.

Megértem, hogy nem bírja a zenénket, de attól még nem kell bunkónak lennie. Igaza volt a srácoknak, csak egy elkényeztetett ribanc. Úristen, mennyire vak voltam, azt hittem átlátok a kemény felszín alatt, közben meg nincs alatta semmi... Picsába.

-Mi van, Styles?! Nem jött össze a repülő-szex? -röhögte el magát Zayn.

-Ugyan, velem beszélsz. Hogyne jött volna össze?! -hazudtam.

-Komolyan?! -döbbent le Louis.

-Aha! -kacsintottam rájuk.

Na ebből hogy mászok ki?! Miért kell ilyeneket bekamuznom?! Bazd meg, bazd meg, bazd meg. Ha kiderül, hogy hazudtam sosem fog szóba állni velem Lena. A többiek meg ki fognak röhögni... Mibe keveredtél, Styles?!

3. fejezet

Sziasztok!

Amíg iskola van nem hiszem, hogy lenne több "előre hozott-rész". Egyrészt, mert kollégista leszek és az internet gyorsasága vetekszik egy csigáéval és a szobatársaim se fognak békén hagyni, valamint nyelviskola és edzések sokasága, plusz napi 8 órával elég nehezen lenne kivitelezhető... Vasárnaponként igyekszem hozni, de ha netalántán sokat kell tanulnom, akkor lehet, hogy az is elmarad.

Előre is elnézést minden ilyesfajta hibámért, igyekszem kiküszöbölni.

Jó olvasást, iskola kezdést és ügyesek legyetek xx

3. fejezet

*Harold Edward Styles*

-Srácok, ma találkoztok a jövendőbeli előzenekarotokkal. Előre szólok, nem lesz egy fáklyás menet a kisasszony... -húzta száját Paul.

-Nem zenekarunk lesz? -értetlenkedett Niall.

-Hát lényegében, de. Vagyis... Lesz egy zenekar, meg a csaj, aki énekel, de nincs nevük... Értitek? -nevette el magát.

-Asszem... -döntöttem el oldalra a fejem.

-1 óra múlva indulunk a Peazer's Record tulajdonosához, légyszíves öltözzetek ki egy picit, és viselkedjetek! -nézett ránk szigorúan.

-Mindig viselkedünk! -kérte ki magának Zayn.

***

Mivel Paul ránk kényszerítette az öltönyt, úgy néztünk ki, mint egy csapat pingvin. A többiek jól érezték magukat. Liamnek nem volt félni valója, mert családi kapocs is fűzi ehhez az emberhez Daniele miatt. Szóval lényegében mindenki nyugodtan fogadta, hogy a Nagyfőnökkel fogunk találkozni. Én kicsit paráztam, hogy mi van, ha igazából csak ki akar rúgni, és semmiféle előzenekarról nem lesz szó... Lehet kicsit paranoiás vagyok...

Gondolataimat a kocsi ajtó csapódása szakította félbe, amikor megérkeztünk. Egy hatalmas villához hoztak minket a külvárosban. Minden fehér homokkő és üveg volt. A parkolóból egy lépcső vezetett fel a teraszra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt egész Los Angelesre, beleértve a Hollywood táblát is. A teraszon egy többszintes, üvegfalú medence volt, természetesen jacuzzi-val kiegészítve. A házból egy falnyi üvegajtó nyílt a medence felé. Bent is minden modern, letisztult és minimalista volt.

Egy tárgyalóba vezettek. Fehér falak, sok posztmodern kép lógott a falon. Középen hosszú, sötét asztal, körülötte fehér bőr székek. Leültettek minket, majd Paul ott hagyott.

-Szerintetek dögös? -tette fel a mindenkiben megfogalmazódó kérdést Louis.

-Tuti valami negyven éves rock-ribi -röhögte el magát Niall- Harry, a vének a te specialitásaid! -vigyorgott rám.

-Milyen humoros vagy... -mondtam szarkasztikusan.

-Mi bajod? Nem szoktad ezeket magadra venni... -Fordult hozzám Louis, miközben a többiek még mindig a rejtélyes nő-témát feszegették.

-Nem tudom... Furcsa előérzetem van, meg összevesztünk Claudiaval.

-Ja értem. Biztos kibékültök, nagyon aranyos lány, és tudja, hogy mit veszítene, ha elengedne téged. -mosolygott rám és megpaskolta a vállam.

Ezért szeretem Louist, mindig tudja mit kell mondani. Már amikor először találkoztunk tudtam, hogyha van lesz legjobb barátom a bandában, akkor az ő lesz. Ő a legjobb ember, akit ismerek.

Folytattam volna az elmélkedést, de a Nagyfőnök belépett az ajtón. Le sem tagadhatná, hogy ő az. Sötét öltöny, hófehér ing, szürke zakó, tekintélyt parancsoló testtartás, sötét, ellentmondást nem tűrő tekintet.

-Üdvözlöm az urakat! -szólalt meg rideg, udvarias, de távolságtartó hangján- Paul benyújtotta a kérelmüket egy előzenekarra, amit készségesen elfogadtam, tekintve, hogy nem csak üzleti ügyeimet, de a magánéletemet is megkönnyítik, ha elfogadják a hölgyet -mosolyodott el mikor ránk nézett, de miután rájött, hogy nem értünk belőle semmit kiegészítette- Az előzenekaruknak két gitárost, egy dobost és egy énekest gondoltam, aki történetesen a lányom. Természetesen nem kell látatlanban elfogadniuk, azonban még ma szeretném, ha döntenének miután hallották, látták, és találkoztak velük. Ez így rendben van Önöknek? -kérdezte tárgyilagosan.

-Természetesen. -válaszolta a szószolónk, Liam.

-Akkor be is mutatnám a bandát, kérem fáradjanak velem.

A tárgyalóból a nappaliba vezetett minket, ahol egy kis emelvényen a zenészek már helyett foglaltak, kivéve az énekest. Amíg a királykisasszony meg nem érkezett körülnéztem a helyiségben. Hatalmas volt. Mint mondtam egy egész falnyi üvegajtó nyílott a teraszra. A kilátás eszméletlen volt. A falak itt is fehérek voltak, de egy díszkő-csík futotta körbe az egészet. L-alakú, kávé színű, bőr kanapén foglaltunk helyet, ami egy üveg dohányzóasztal mellett kapott helyett.

Mikor már nagyjából körbejártam szememmel az egész helyiséget megérkezett a lány. Gyönyörű volt. Barna haj, sötét barna szemek, alacsony, de mégis tökéletes alak. Lélegzetelállító látványt nyújtott. Le sem tagadhatta volna, hogy Peazer.

*Lena Elisabeth Peazer*

-Apa, te most szivatsz? A One Direction? Tudod, hogy gyűlölöm őket! -sziszegtem halkan.

-Tudom. Azért még sem nézhetek el mindent. Kell a büntetés is! -mosolyodott el gonoszan.

-Nem fogok énekelni nekik -vágtam rá tárgyilagosan.

-Akkor mehetsz is a magániskolába. Hová szeretnél; Londonba vagy Oxfordba?

-Gyűlöllek! -néztem rá szúrósan és elindultam az emelvény felé.

2. fejezet

Sziasztok!

Megint nem bírtam magammal és vasárnap előtt hoztam részt, remélem nem bánjátok. Egyébként lehet vasárnap nem is tudok hozni újat, mert koleszos vagyok és be kell költöznöm, meg évnyitó is lesz, de igyekszem. 

xx

2. fejezet

*Lena Elisabeth Peazer*

Reggel rettenetes fejfájással keltem egy fürdőkádban (?). Teljesen kiesett az este, abban sem voltam biztos, hogy otthon vagyok. A tükör be volt törve, az összes parfüm a földön volt, és a 70%-a szintén szilánkosra tört... Egyedül voltam a helyiségben, ahol a drága parfümök erős egyvelege keveredett a cefre szaggal. Csak egy férfi ing volt rajtam, biztos más is volt itt... Ahogy belenéztem a törött tükörbe észrevettem, hogy egy vágás van az arcomon. Jézus, Atya Úristen... Mi a fene történhetett?!

Kicsoszogtam a nappaliba, de bár ne tettem volna... Körülbelül 7-en feküdtek szanaszét a tágas térben chips, fű és üvegszilánkok közt. Asszem kéne hívnom egy takarító céget...

Miután tárcsáztam az ügynökséget a másnapos, vagy még részeg -nem tudtam eldönteni- társaságot kiűztem a házunkból. Jonathant és Ritat keresgéltem mindenhol, és a felfedezőtúrám során még 13 további személlyel találkoztam, akik nem épp ide tartoztak. Ritat egy vodkás üveggel a kezében, félálomban találtam meg a gardróbomban.

-Jó reggelt, napsugaram! -nevettem el magam a látványán.

-Kabbe! -forgatta meg a szemét- Van kávé?

-Most keltem, csinálj magadnak. Nem láttad Jonathant?

-Nem emlékszel? -kerekedett el szeme.

-Öö... Nem?!

-Bemondtad a mikrofonba mit művelt az anyja.

-Bazdmeg... -szisszentem fel és kirohantam.

Lefutottam a nappaliba, felkaptam a telefonom és már hívtam is Jonathant, de kinyomta... Mi más tett volna?! Azért hagytam egy hangüzenetet, de nyilván nem fogja lehallgatni... Úristen, mennyire ostoba vagyok!

-Lena Elisabeth Peazer! -ordította valaki torkaszakadtából a nevem, mire megfordultam.

-Szia apa... -intettem neki kínosan.

-Te mégis mit képzelsz magadról?! Nem elég, hogy bulit szervezel a távollétemben, az engedélyem nélkül, de még Mr. Smith-t is lejáratod! Hozzáteszem olyan állapotban, amilyet még nem láttam! Mi az Isten ütött beléd?! A húgodat is kitúrtad! Füveztél, ittál, a hajadból ítélve szexeltél is! Mit művelsz? -kiabált velem.

Még soha életemben nem láttam ilyennek. Igen, tudom, hogy kicsit túlléptem a határokat, de ennyire nem kéne kikelnie magából. Nem mertem megszólalni. Jobbnak láttam, ha megbánóan fixíroztam a földet, míg ott nem hagyott. Igazából nem érdekel se az, hogy mekkora kupi van, se az, hogy apa kiakadt. Az egyetlen dolog, ami érdekelt az Jonathan...

-Egyébként a Smith-családnak annyi, remélem felfogtad. Jonathan a két szülő közt fog őrlődni, az anyja valószínűleg hajléktalan lesz, az apja meg sosem lesz szenátor. Gratulálok! Ezt -mutatott körbe- pedig takarítsd fel! -most már nem kiabált, hanem hivatalos volt, ami sokkal rosszabb.

***

-El sem hiszem, hogy belementem... -hitetlenkedett Jonathan.

-Figyelj... Tudom, hogy elszúrtam, hogy tönkretettem mindent, de hidd el, hogy nagyon sajnálom! Soha életemben nem voltam még olyan állapotban, mint akkor! Nem tudom mi ütött belém... Kérlek ne haragudj rám! -magyaráztam elmélyülten, könnyes szemekkel.

-Nem tudod mit tettél. -mondta szárazon.

-Sejtem... De ennyi év barátságot nem cseszhettem el, kérlek mondd, hogy nem! Mondd, hogy ezen is túl leszünk! Segítek akármiben!

-Nem tudom, Lena. Ezúttal túllőttél a célon.

-Sajnálom. -csordult le egy könnycsepp arcomon.

-Ne sírj. Már úgyis mindegy, elválnak, legalább barátaim legyenek... -mosolygott rám és megszorította a kezem.

Kicsit még beszélgettünk, aztán elment. Nagyon megkönnyebbültem, hogy nincs harag. Tudom mekkora hülyeséget csináltam, csak arra nem emlékszem miért. Mi van, ha elrontottam még valamit?! Istenem... -gondolataimat apa szakította félbe.

-Beszélnünk kell. -üt le mellém.

-Tudod... Vicces, hogy te mindig csak akkor akarsz velem beszélni, ha van miért lecseszned.

-Kijátszhatod a rossz apa kártyát, de ebben az esetben nem hat meg. Amit műveltél... nem tudom hová tenni. Mi történt veled? Régen nem ilyen voltál.

-Változtak a körülmények. 

-Mindig ezt mondod. Tudom, hogy keménykezűséggel semmit nem fogok megoldani. Még mindig énekelni akarsz?

-Úristen apa! Igen, persze! Tudod, hogy ez az álmom! -pattantam fel csillogó szemekkel.

-Állj, állj, állj! Még nem mondtam végig! -csitított- Szóval. Van egy együttes az ügynökségnél, akik előzenekart keresnek. Tehát; nem azt énekelsz, amit akarsz, másoktól fogsz függni és nem maradhatsz Los Angeles-ben! -mondta tárgyilagosan.

-Mi van?! Los Angeles a zeneipar központja, és a barátaim is itt vannak! És én nem fogok mások kedve szerint viselkedni, meg énekelgetni! Apa ne csináld már, egyedül akarok karriert! -akadtam ki.

-Az álmokért meg kell küzdeni. Tanuld meg a kis dolgokat is értékelni, és rád fér, hogy megtanulj alkalmazkodni! Nincs vita, oda mész! Már az iskolával is beszéltem, küldenek magántanárt a turnéra, és ha csak egyszer is balhét csinálsz bentlakásos iskolába foglak küldeni! 

-Ne próbálj megzsarolni. Nem a tetves ügyfeled vagyok! Te is tudod, hogy nem irányíthatsz.

-A te döntésed, de ebben az előzenekari dologban nagy lehetőségek vannak. Holnap találkozol az ügyfelekkel. Jó éjszakát! -adott egy puszit a hajamra és lelépett.

Szokásához híven nem hallgat végig, csak eldönt mindent helyettem. Hogy gondolta, hogy majd én valami senkiházi előadó előtt fogok fellépni?! Ő is pontosan tudja, hogy nem bírom, ha nem én vagyok a középpontban. Az meg, hogy másoktól függök és azt csinálom, amit mondanak, kész röhej... Mindig is lenéztem az olyanokat, akik másokon kapaszkodnak fel a sikerért, és most ilyen leszek?! Bár ez még mindig elfogadhatóbb, mint a magániskola. És mi lesz a barátaimmal?! Hagyjak itt csapot-papot és üljek fel az első repülőre egy teljesen ismeretlen nővel?! Honnan veszem, hogy nő? Tuti pasi. És ha jól néz ki, akkor tudom apát idegesíteni... De attól függetlenül még nem akarok elmenni! Gyűlölök élni!

1. fejezet

Sziasztok!

Mint ígértem vasárnap (is) van új rész. Remélem tetszett a prológus, meg maga a történet is. Az oldal megjelenítésekből ítélve kíváncsiak az emberek, és ennek nagyon-nagyon örülök.

Köszönöm srácok xx

1. fejezet

*Lena Elisabeth Peazer*

Egy hét telt el mióta szakítottam Bennel. Jonathan megkért rá, hogy ne mondjak semmit a médiának, mert nem csak hogy elválnának a szülei, de az apja komoly politikai tekintélye is megdőlne. Ebből az okból kifolyólag úgy döntöttem, hogy majd csak a választások után közlöm a sajtósokkal, hogy mi is történt azon a bulin. Jonathan azóta nálunk lakik, mert az apja nincs otthon, az anyja meg hát... ő az anyja. Szerintem ez elég indok a távolmaradására.

Az igazság az, hogy rettenetesen idegesít, hogy itt van... Állandóan a fürdőmben van, folyton pofázik a szerelmi életéről és ezzel nem is lenne baj, ha nem részletezné kivel, mikor, hogy... Mivel valahogy ki kell engednem a gőzt és apa nincs itthon, szerveztem egy bulit. Már csak a húgomat kéne eltüntetni, de nem hiszem hogy lelépne egykönnyen...

-Brokie... Apa nincs itthon, nem gondoltál arra, hogy Peter-nél aludj ma? -mentem be nyájasan húgocskám szobájába.

-De, de nem én, hanem ő alszik nálam. -válaszolt a laptopjából fel se nézve.

-Figyi, én ma bulit tartok, és nagyban megkönnyítenéd a helyzetet, ha elhúznál. -váltottam hangnemet.

-Jajj, Istenem... Nem hiszem el, hogy nem bírsz ki egy hetet bulizás nélkül! -forgatta meg szemét.

-Ki kell használni, hogy nincs itthon apa! -rántottam meg vállam.

-Ki is fogom... -kacsintott miközben kivett egy csomag óvszert az éjjeliszekrénye fiókjából.

-Nem mindegy neked hol dugnak meg?! -emeltem kicsit a hangerőn.

-Sokba fog ez neked kerülni... -egyezett bele végül.

***

-Szerinted ez kiemeli a szemem színét? -nézett rám Jonathan és egy farmer inget tett maga elé.

-Nagyon remélem, hogy ezt nem komolyan kérdezted... -válaszoltam teljesen ledöbbenve.

-Nem. -nevette el magát- Miért vagy mostanában ilyen furcsa?

-Szerinted?! Anyáddal csalt meg a pasim!

-Jó, mindegy. Ma majd szétcsaphatod magad... -"biztatott".

***

Szettem magamhoz képest egészen visszafogottra sikerült. Végül is, én vagyok a házigazda, tekintélyt parancsolónak kell kinéznem, nem?! Az emberek már gyülekeztek a földszinten, ahol az elmaradhatatlan welcome drink-ként felszolgált margarita-t szürcsölték. 9-kor kezdődik hivatalosan a party, most fél 9 van és már is legalább húsz ember felsorakozott a nappalinkban... azt hiszem jó esténk lesz.

Elvegyültem a barátaim és barátaim barátai közt, a zenét felhangosították, sötét lett és a fények is villódzani kezdtek. Mindenki állatira bepörgött, ivott -inkább vedelt-, és megpróbálta minél jobban érezni magát, amiben a könnyű- és nehéz drogok is a rendelkezésünkre álltak.

Borzasztóan ki tudnak kelni magukból a gazdag szülők gyerekei, amikor buli van. Az elvárásoktól és a sok színleléstől keletkezett stresszt itt vezetik le. Kik szexel, kik alkohollal és egyéb tudatmódosító szerrel. A lényeg, hogy egy ilyen elit házibuliban az lehetsz, aki csak akarsz, de a fiatalok többsége leginkább önmagát adja (ha már máshol nem tehetik meg).

Ilyesféle gondolatok cikáztak a fejemben, mikor a nappali bőrkanapéján ücsörögtünk. Mindenki teljesen be volt már tépve, ezért inkább csöndben, magunkba roskadva bámultunk üvegesen valamit vagy valakit. Az én választottam egy modell srác volt, aki már a negyedik lányt koptatja le miattam. Hogy honnan tudom, hogy én vagyok az oka?! Folyton velem szemez, és próbál magához hívni, de úgy érzem, mintha a lábaim ólomból lennének. Nem tudok felkelni.

***

-Erre van a szobám... -motyogtam és megpróbáltam minél dögösebben a fiúra pillantani- Egyébként, hogy is hívnak? -furcsálltam, hogy nem emlékszem a nevére...

-Daniel... De szerintem ne a szobádba, hanem egy wc-be menj... Elég sápadt vagy.

-Jól vagyok, nyugi. -estem neki a falnak- Ennél durvább dolgokat is túléltem már. -nevettem el magam.

-Milyen problémája lehet egy ilyen csajnak? -röhögött ki.

-Milyen csajnak?

-El vagy kényeztetve, bármit megkapsz, az életed tökéletes, pedig semmit nem tettél érte.

-Tökéletes?! Akkor figyelj csak ide! -kacsintottam rá és a dj pult felé vettem az irányt.

Amire az embereken keresztül verekedtem magam, felmásztam az ingatag lépcsőn és elmagyaráztam a dj-nek, hogy bejelentést szeretnék tenni, teljesen elfáradtam. De a célomat elértem, a srác lehalkította a zenét és a kezembe nyomta a mikrofont.

-Sziasztok srácok! Remélem tetszik a buli! -erre a mondatra nagy őrjöngés volt a válasz- Lenne egy bejelentésem, valaki vegye fel! -emeltem fel mutatóujjam miközben megpróbáltam nem lebukdácsolni az emelvényről- Egy hete a pasim, illetve ex-pasim, Ben és Jonathan anyja -mutattam rá barátomra- egy hasonló házibuliban kényeztettél egymást. Nyugodtan nyomjátok a Twitter-re, hadd tudja meg mindenki mekkora egy seggfej volt a pasim! Ja és ha nektek is van, akkor nehogy annak a repedt sarkú kurvának a közelébe engedjétek! Köszi, jó bulit! -visszaadtam a mikrofont és lemásztam.

Daniel felé tartottam, mikor Jonathan elkapta a kezem.

-Megígérted, hogy kussolsz! -ordított.

-Változtak a körülmények.

-Nem tudom elhinni, hogy mindig az van, amit te akarsz. Milyen körülmények változtak?! Valaki nem úgy ugrált, ahogy elvárod vagy mi?! Vedd már észre magad! Egy senki vagy, egy nulla! Átkozom a napot, amikor megismertelek. -köpte szavait és ott hagyott.

Nem tudott érdekelni. Akkor, ott, abban az állapotban semmi más nem érdekelt, csak hogy Daniel az ágyamba legyen már. Kicsit feljebb tűrtem a szoknyám, beletúrtam a hajamba és megpróbáltam még egyszer megközelíteni a fiút.

-Ennyire tökéletes az életem. -mutattam körbe- És asszem a legjobb barátom többet nem beszél velem, úgyhogy kell valami vigasz díj. -mosolyogtam rá kacéran és kigomboltam inge legfelső gombját.

-Lehet mégis meg kéne mutatnod a szobád... -mosolyodott el. 

Prológus

Sziasztok!

Tudom, hogy azt mondtam minden vasárnap lesz csak rész, de nem bírom ki, hogy ne írjak valamit. Tehát arra lehet számítani, hogy néha előbb hozom, vagy többet, vagy kevesebbet, mint amennyi "elő van írva".

És lenne egy önző kérésem is felétek; ha tetszik a prológus, akkor iratkozzatok fel, szóljatok a hasonló érdeklődési körrel rendelkező barátnőiteknek, hogy lássam jól csinálom-e, vagy inkább hagyjam a fenébe.

Előre is köszi xx

Prológus

*Lena Elisabeth Peazer*

-És ezennel a 2013/2014-es tanévet lezárom! -amin kimondta az a felfuvalkodott, idióta igazgatónk hatalmas őrjöngés tört ki az iskola udvaron.

Mint mindig a mi társaságunk a leghangosabb, és szinte hallani lehet, ahogy az ütődött kretének arra gondolnak milyen jó is lehet hozzánk tartozni. Mindegy, nem is akarom rájuk pazarolni az időm, inkább menjünk már inni. Nem hiszem el, hogy mindig valakire várni kell, most például Ritara...

-Minek vetted fel ezt a cipőt, ha nem bírod benne egész nap?! -értetlenkedtem, mikor átvette a mosdóban.

-Mert azt hittem bírom, és amúgy is tök szép. -magyarázott, mintha magától értetődő lenne.

-Jó, inkább gyere! -forgattam meg a szemeim, és felhúztam barátnőmet a földről.

Kint a srácok már nem bírtak magukkal. Megbontottak egy üveg vodkát, amit nem mellesleg Jonathan anyjának vettünk köszönet nyilvánítás gyanánt, amiért megengedte, hogy náluk bulizzunk a kimerítő évzáró után. Természetesen Ben nyitotta ki. Ki más lett volna?! Valószínűleg, ha nem lenne ilyen, nem is lennék együtt vele. Gyorsan abbahagytam a gondolkodást, és húzóra megittam körülbelül 4-5 felesnyire valót az üvegből.

***

-Megkeresem Bent! Egyébként, ha nem akarod, hogy ilyenekkel -mutattam a srácra- cukkoljanak, akkor menjetek szobára... -szóltam oda Ritanak.

Undorítónak találtam, ahogy az a lúzer a legjobb barátnőmet ujjazza egy kanapén, egy olyan házibuliban, ahová senki nem hívta, csak az apja befizette... Jézusom, de gáz. Ebből a szempontból szarok a magániskolák, mindenkinek van pénze és senkit nem lehet lefizetni...

-Jonathan, nem láttad Bent? -futottam oda barátomhoz, aki már tovább lépett Rita szintjén és egy szoba felé igyekezett egy elég helyes manökennel.

-Nem, de mintha feljönni láttam volna, talán a mosdót kereste.

Nem igazán értettem miért megy fel wc-re, ha lent is van mosdó. Ezerszer járt már a házban, csak nem tévedt el... Habár elég részeg volt. Vagy csak sokan voltak itt. 

Gondolataimat félbeszakítva felrohantam az emeletre. Megnéztem a wc-ket, a fürdőket, de sehol nem volt. Aztán beugrott, hogy biztos meg akar lepni, ezért bementem abba a szobába, amit mindig birtokba veszünk, ha itt vagyunk.

És ez most sem történt máshogy, csak éppen nem velem fetrengett meztelenül a franciaágy selyem ágyneműjében, hanem valami kiéhezett harmincas nővel. Jézusom, ez Jonathan anyja!

-Bocsánat a zavarásért, a barátomat keresem. De úgy tűnik rossz helyen, mert neki van ízlése. -mosolyogtam angyalian, mire odakapták fejüket.

-Bébi, én ezt nem így akartam... Csak megtörtént... -próbált mentegetőzni Ben.

-Semmi gond, nem szeretnéd ha beszállnék harmadiknak? -köptem oda a szavakat.

Kiviharzottam a szobából és egyből Jonathant kerestem, aki tuti valami eldugott helyiségben csinálja, azzal a szexi modellel, akiről azt hittem hetero... Na mindegy, elkalandoztam. 

Mindenhova benéztem, de sehol nem találtam, mikor valaki elkapta a kezem.

-Figyelj Lena, én nem szeretnék botrányt. Tudod, hogy milyen a férjem, sosincs itthon és valakivel el kell szórakoztatnom magam... -kezdte, de közbe vágtam.

-Úgy nézek ki, mint akit érdekel? Elárulok magának egy titkot; ha engem felhúznak, nem fogom annyiban hagyni. Először a fia tudja meg, aztán a média, és akkor majd a férje is értesül róla. Elképzelheti mennyire fog neki örülni. Szépen elválik, aztán maga az utcára kerül, én pedig minden egyes nap a szemébe fogok röhögni, hogy felfogja nem úszhat meg mindent. Egyébként sok boldogságot, de lenne egy kérdésem; hány fasz fér bele egyszerre a kitágult, pókhálós vaginájába? -mikor végeztem megint elővettem angyali mosolyom.

-Nagyon okosnak hiszed magad, ugye? De sajnos semmi bizonyítékod nincs rá. -mosolygott vissza rám ugyanúgy.

-És vajon kinek fog hinni Jonathan? Nekem, a legjobb barátnőjének, vagy a biológiai anyjának, aki ki akarta tagadni, amikor elmondta hogy meleg és soha életében nem figyelt rá?! Nehéz kérdés... Most pedig, ha megbocsát, lenne egy kis elintézni valóm.